Home   About Us    Sitemap   
News
Honnan jön a laptopod, a telefonod, a navid és az autód lámpái?
 Bo Yang először 1950-ben kapott fél év börtönt: rajtakapták, hogy kommunista rádióadást hallgat. Azt hinné az ember, nálunk keményen teltek az 50-es évek, Kínában meg pláne, hiszen ott a kulturális forradalom válogatott szörnyűségei tomboltak. Tajvan ellenben a népi Kína fő ellensége volt, mióta ide menekült a győztes Mao és a kommunista hadsereg elől a független Kína megteremtője, a Nemzeti Párt (Kuomintang) teljes vezérkara, a kínai értelmiség nagy része, és persze a hadsereg maradéka, összesen kétmillió ember.
 
TAIWAN TRADE CENTER, BUDAPEST
2015-06-18
         
 DSC04736

Bo Yang, a feltörekvő író-költő 1949-ben, a Kuomintang fő hullámával érkezett Tajvanra, de csak 1961-ben futott be az Idegen birodalom (Yiyu, Alien realm) című regényével, ami egy Kínában a háborús vereség után is tovább harcoló Kuomintang-egységről szólt. Bo tehát híres lett, és egy képregényújságot szerkesztett, de miként Pelikán elvtárs, ő sem gondolta volna, hogy néhány sor a Popeye-ből, illetve a fordítás hozza majd el számára az igazi poklot.

1967-ben tartóztatták le „véletlen kritika” miatt. A China Dailyben közölt képregényben Popeye és kis barátja, Swee'Pea egy lakatlan szigetre érkeznek. Popeye azzal poénkodik, hogy a pajti most akár koronaherceg is lehet. Swee'Pea azonban elnök akart lenni, ami egy amerikai képregényben tök normális. Viszont Csang Kaj Sek véletlenül épp elnök volt, ráadásul a képregényben Popeye a „katonák, honfitársaim” szófordulatot használta, ami Csang trademark-dumája volt. Mint a tisztelt hölgyeim és uraim, vagy a jó estét, jó szurkolást. A dolgot csak súlyosbította, hogy Truman elnök egy másik Kuomintang-fejest szeretett volna Tajvan elnökének, akit Csang Kai Sek afféle durva választási csalásként gyorsan kivégeztetett. Szó szót követett tehát, Tajvan híres írója tizenkét év börtönt kapott Popeye miatt, miközben lelki és fizikai terrorban sem szűkölködött. Például eltörték a lábát. Csang Kai Sek halála után (1975) nyolc évre csökkentették a büntetését, de erre még így is ráhúztak egy évet, akkor is csak az Amnesty International nyomására engedték ki.

Jesse rendes tajvani, már úgy értem, tajvani-tajvani, tehát nem Csang Kai Sektől kapta a családja a nemességet. János, a taipei magyar konzul hozta magával a Revolver sörözőbe, mert a szoros program miatt sehogy sem tudtam bemenni a konzulátusra munkaidőben. Jesse semmilyen értelemben nem kínai. Először is mindig kikéri magának, ha lekínaizom. Életében először néhány éve járt Kínában, az arcán is látszik, hogy van benne egy adag polinéz. Harmadszor, és ez az igazán perdöntő: simán issza a söröket egymás után, és nem ám valami Heineken-volumenű békés lagereket, hanem becsületes, 7-8%-os ale-eket.

Egy igazi kínai már néhány üveg lóhúgy-sűrűségű, 3%-os Tsingtaótól megborul, a tajvani őslakók viszont nem kínaiak, sőt még csak nem is ázsiaiak. A nyelvészet általánosan elfogadott teóriája szerint innen, tajvanról származik a többi ausztronéz nyelv, az ausztrál aboroginal-től a malájon, a polinézen, és a Fülöp-szigeteki tagalogon át az Új-Zélandi maorik és a Húsvét-szigeti rapa nui-őslakók nyelvéig. Alpszókincs-elemzés helyett tehát sokkal egyszerűbb bizonyíték, hogy bírják a piát.

 

Amikor kicsúszik a számon, hogy tényleg, kínai létére milyen jól bírja a sört, felordít: NEM VAGYOK KÍNAI!, aztán gyorsan hozzáteszi, csak viccelt. Nem hittem volna, hogy a tajvaniak tényleg utálják a kínaiakat, de három nap a szigeten meggyőzött. Elég hitelesen csinálják. Cserébe el akarom mesélni Jessenek, hogy rendes magyar ember miért utálja a franciákat, de még Trianonig sem jutok, lehurrog, hogy az nem ér, mert a franciákat mindenki utálja. Köcsög módon viselkednek, és büdösek. Randizgatott is egyszer egy francia csajjal, és egy idő után rá kellett szólnia, hogy oké, bébi, otthon hetente kétszer-háromszor fürdesz, de ez itt trópusi éghajlat, értem?

Jesse a tajvani Toyotánál dolgozik, elég világlátott srác. Töltött pár hónapot Bolíviában, évekig tanult Németországban, furcsa is hallani egy tökéletesen németül beszélő kí... izé, tajvanit, és persze az angolja sem rossz. Egyszer majdnem sikerül leoltanom, hogy figyelj, haver, mivel ezt az országot úgy hívják, Republic of China, akkor a lakói mind egy szálig Chinese, de fel sem veszi, pedig ez nem egy Budapest-Bukarest viszonylat. És érdekes, ha már Budapestnél tartunk, hogy Jesse képben van annyira a mi viszonyainkkal, hogy megkérdezi, egyébként mi a péló bajunk van, hogy Putyinnak udvarolunk.

Nem nagy, de azért van egy magyar kolónia Taipeiben. Itt élt és alkotott Kővágó Kristóf magyar jégkorongedző, aki áldozatos munkával úgy felhozta Tajvant, hogy elsők lettek a nem jégkorongozó nemzetek között. Ennél kicsit komolyabb, hogy itt kötött ki Sidney olimpiai bajnoka, Novák Ferenc, tudják, Pulai-Novák, ő volt Stan. Na ő tényleg komolyan felhozta Tajvant kajakban, de annyira, hogy ki sem töltötte a 2016-ig szóló szerződését, és már Indonéziában edzősködik. (Kővágó Kristófot pedig az Emirátusok jégkorongja ragadta el a tajvani magyar közösségtől.) Jánosról azért még annyit el kell mondanom, hogy csak úgy konzul ő, mint én Winkler Róbert: nem hivatalosan. Hivatalosan ugyanis nem lehet konzul, ahogy nagykövetségünk sem lehetne Tajvanon. A Kínai Népköztársaság ugyanis csak olyan országokkal és nemzetközi szervezetekkel létesít diplomáciai kapcsolatot, amik nem ismerik el Tajvant. Kevés bátor, vagy Kína iránt nem érdeklődő ENSZ-tagállam van, konkrétan 21, köztük a Vatikán nemzetközi képviselőjeként a Szentszék, Európából senki más.

A többiek sem túl veretes nevek, Burkina Faso, Kiribati, Nauru, Palau és néhány ismert Közép-Amerikai ország. Tehát ilyenkor mi legyen? Hát mi lenne, cigánykodik az egész világ, hiszen Kína ugye Kína, de Tajvan sem akárki. Igaz, hogy harmad Magyarországnyi területen él 23,5 millió ember, de ők annyit termelnek, hogy a GDP-jük a 21 a világon (529 milliárd USA dollár). Szóval átkereszteljük a nagykövetséget Magyar Kereskedelmi Kirendeltségre, és már mehet is a buli! A kínaiak sem hülyék persze, de a lényeg, hogy virtuálisan körbepisálták a territóriumukat, és lám, a világ de facto mégiscsak elismerte a jogukat Tajvanra. Az intézményesített nemzetközi félrenézés szép példája, hogy Tajvan részt vesz az olimpiákon, de nem vihetnek zászlót és nem játszhatják le a himnuszukat.

Újságírókat pedig azért hív Tajvanra rendszeresen a Taitra, a Tajvani Kereskedelmi Szervezet, mert állami szinten megy a márkaépítés, és maga az ország is egy márka. Erre a sajtóútra természetesen leginkább az utóbbi kedvéért hoztak újságírókat, ötöt Európából, Amadeut pedig Sao Paulóból, hogy végiglátogassuk az ország legfontosabb autóipari beszállítóit. A tajvani ipar fejlődéstörténete akár vicces is lehetne, ha mi közben nem a fordított irányba fejlődtünk volna. A 70-es években még hajószétszerelés, strandpapucs-gyártás és a szobai ventilátor ment. Aztán jöttek a 80-as évek, és az ország felküzdötte magát as esernyő- és teniszütő-világpiacra. Már ekkor megjelentek a portfólióban a varrógépek, biciklik, és figyelem: a monitorok! Az 1990-es években Tajvan már alaplap-világhatalom, de komoly mennyiségű laptopot és szkennert is gyártanak. Ami azóta van, mindenki tudja, hiszen ma az ország világelső a digitális fényképezőgépek gyártásában (48%), szerverekben (44%) és asztali számítógépekben (43%), Notebookban 89%, tabletben (86%), és persze fedélzeti rögzítőkamerában (dashcam). Miközben valahogy a cipőgyártást is megtartották, évi 850 millió párral.

Hat science park van az országban, afféle kiemelt fejlesztési területek. Ezek persze nem feltétlenül zárt bázisok. Freddy, taitrás kísérőnk Taipei egyik kaotikus kereszteződésénél mutat ki az ablakon: ez is egy science park. Annyi az egész, hogy a környéken komoly kedvezményekkel bérelhet irodát, ha valaki a technológia bizonyos területén fejlesz, gyárt vagy tervez, mert ha az ilyenek egy kupacon vannak, mint mondjuk Palo Altóban, az állítólag jót tesz a fejlődésnek. Ázsia top 100 IT-cégének fele van Tajvanban. Egyszer tán nálunk is lesz kolbásztöltő science park Dél-Újpesten. Az autós science park Tainanban van, a precíziós cuccokra és szerszámgépgyártásra koncentrálva. Tajvanon még a városnevek is viszonylag fegyelmezettek: Taipei a sziget északi csücskén északi platót jelent, Taidzsong középtájt középső platót, és hogy délebbre Tainan vajon mi lehet, jobb, ha nem gondolnak bele (déli).

Taipei nem különösebben szép világváros. A fekvésével nincs baj, de a városfejlesztési osztály itt sem volt sokkal lelkiismeretesebb, mint Dzsakartában, ahol a Kempinski főbejáratán kilépve ötven méteren belül be tudunk sétálni egy putriba. Nem olyan durva, mint Kairó, de így néhány nap alatt kevésbé tűnik élhetőnek, mint Bangkok. Az emberek cukik, a kaja zseniális, a klíma szubtrópusi, hiszen gyakorlatilag a Ráktérítőn sétálunk, de nem nagyon vannak olyan gócok, ahol jó lenne turistáskodni, mint mondjuk Sanghajban. A nevezetességek is amolyan délkelet-ázsiai diktatúra-stílusúak, mint például a nemzeti színház és a nemzeti hangversenyterem egymással farkasszemet néző óriáspagodái, melyek tulajdonképpen csak díszőrséget állnak a Csang Kai Sek emlékcsarnoka előtt, melynek nyolcszögletű teteje a bőséget szimbolizálja.

Bezzeg a Taipei 101, ami több évig (2004-2010) is a világ legmagasabb épülete volt, márpedig ennek az ezredforuló után már azért van sportértéke. Különös tekintettel arra, hogy a Taipei 101 úgy hozza a rekordot, hogy fokozottan tájfunveszélyes helyre épült, szinte hajszálpontosan egy geológiai törésvonalon, úgyhogy utóda, a világ azóta legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa tulajdonképpen nem is olyan nagy cucc. A lengéscsillapítója egy 725 tonnás, 41 darab, egyenként 12,5 centi vastag körszeletből álló acélgombóc nagyjából az épület felső kétharmadánál.

Öt és fél méter az átmérője, egy kínai természetesen haladéktalanul learanyozza az ilyesmit is, a tartó drótkötelekkel együtt. Ha rosszmájú lennék (ami persze teljesen kizárt), megjegyezném, hogy az Opel ebben a méretben simán legyártana egy ezer tonnás acélgömböt is. Két hattonnás lengéscsillapítót lehet hangolni, ha szeretnénk, hogy finomabban rugózzon a tájfun; amikor megdől az épület egy rengéstől vagy széltől, az acélgolyó az ellenkező irányba lendül, visszafelé pedig a gátlók veszik fel az energiát. Részletekért forduljanak a New Yorki Thornton Tomasetti céghez, az ő mérnökeik tervezték, ahogy dolgoztak a világ Taipei 101-et megelőzően legmagasabb épületén, a Petronas Towersen is.

A Taipei 101 csúcsa 508 méter magasan van. Tudjuk, hogy függőlegesen minden sokkal nagyobbnak tűnik, a szörfdeszka is összemegy, ha a vízre fektetjük, de 500 métert lekocogni is három perc. És ez így függőlegesen bírja ki a 216 km/h-s széllökéseket, meg a földrengést. Összesen harminchat acéloszlopon áll, de sokkal fontosabb a dizájn, ami a kínaiak rokonszenvesen őszinte kapzsiságát szimbolizálja. Mi sem szeretjük kevésbé a pénzt, de számunkra valahogy ciki bevallani, hogy kedveljük, muszáj állandóan a boldogságot, meg az egészséget emlegetni, különben szörnyetegnek tartanak.

Ők viszont azért raktak egy nagyobb dobozra nyolc másik dobozt, mert a nyolc az általános kínai szerencseszám, a kínai kultúrkörben pedig szerencse=pénz. Az sem mindegy, mit ábrázolnak a dobozok: a küldföldre származott kínaiak által használt ételkiszállító dobozt, így egyszerre jelenik meg a hazai kultúra és a globális ambíciók. Aztán hogy menet közben vették észre, hogy ez így egyben már hasonlít a bambuszra (=növekedés=bőség=pénz), vagy az is direkt volt, már csak ők tudják, mindenesetre az alapzat-doboz és a nyolc kínai elvitelre-dobozt a négy égtáj felől négy hatalmas pénzérme köti össze. Amikor ilyen szépen kész voltak, telerakták a homlokzatokat rézpéniszekkel, amik persze valójában nem férfi nemzőszervek, hanem na, vajon mik? Igen, a szerencse (=pénz) szimbólumai, mandarinul ruyi.

Tajvani kalandok részletesen

Három óra a szintidő egy lopott autó előkerítésére.

Így kínozzák az utángyártott lámpákat Tajvanon.

Miért vannak cuki cicák a gumigyári klotyóban?

Tajvan legkomolyabb Porsche-lelőhelye.

Az új évezred Vespája néhány filantróp tajvani milliárdos előadásában.

Elvisznek a tajpei Nemzeti Palota Múzeumba is, amit 1965-ben építettek, de többször ki kellett bővíteni, hogy elférjen benne a több mint 600 ezer kiállítási tárgy. Aki fizetett ötezer forintot Budapesten az Iparművészeti Múzeum szánalmas, másfél szobás kínai kiállításáért, az rosszul járt: ami itthon százegynéhány négyzetméter, az Taipeiben több sportcsarnok. Csang Kai-Sek nem üres zsebbel hagyta el Kínát, hiszen magával vitte az ország több ezer tonnányi aranytartalékát, és persze a műkincseket is, többek között a Tiltott Város múzeumi anyagának 22 százalékát. Sokkoló, amit itt elénk raknak több ezer év kínai kultúrkincséből: 600 fafaragás, 6500 festmény, 25 ezer kerámia, 250 ezer könyvritkaság. A festmény- és kalligráfia részleg kiállítási anyagát háromhavonta rotálják, így is a távoli jövőbe vész, mikor érnek a végére.

Jesse a sokadik IPA után megkérdezi, tudom-e, hogyan SMS-eznek a tajvaniak, amiben nem az a truváj, hogyan kell kínai karaktereket gyorsan beírni egy latin billentyűzettel. Hiszen a kínaiak apinyin ábécét használják, ezt mindenki tudja: beírják a szótagot, hogy mondjuk zhou, aztán a gép által felajánlott sok zhou-krikszkraksz közül kiválasztják a megfelelőt, ráböknek, és mennek is tovább. Na, a tajvaniaknál az is ad egy kicsit a nemzeti büszkeséghez, hogy nekik külön szótagjeleik vannak az sms-ezésre. Szemre olyasmi, mint a japán hiragana, de arra már annyira nem emlékszem, hogy össze tudnám hasonlítani a kettőt, főleg mert közben azért én is fogyasztottam a helyi pale ale-eket.

Hiragana éppenséggel lehet, mivel Tajvan fél évszázadig volt japán gyarmat. Nem is egyszerűen japán gyarmat volt, hanem Japán első tengerentúli gyarmata, amit a japánok nagy lelkesedéssel fejlesztettek, hogy egyfajta minta-kolóniaként mutogassák: tessék, ennyire jól jár, akit mi gyarmatosítunk. Ők építették Tajvan vasútját, rakták le az egészségügy és a modern közoktatás alapjait, miközben azért egy kis népirtás is belefért az idejükbe a helyi törzsek között. Hogy teljes legyen a felfoghatatlanul perverz japán hozzáállásról szóló történet, a katonai egységekkel tudósok is mentek, hogy a néprajz is megkapja a magáét.

Az írásra visszatérve Tajvan a hagyományos kínai írást használja, és az emberek szeretik is: könnyebb megjegyezni a jeleket, hiszen közelebb állnak az eredeti képekhez. Az egyszerűsített kínait 1956-ban vezették be, mert Maóéknak az volt a fixa ideája, hogy az analfabetizmus leküzdésének fő akadálya a sok bonyolult jel. Ránézésre nem sokat nyertek az egésszel, mert ugye szavakat ábrázoló képből ugyanannyi maradt, és bár ezekhez egyenként kevesebb vonal kell, de emiatt jóval absztraktabbak, és nehezebb őket megtanulni. Nem véletlen, hogy a második nagy egyszerűsítést az 1970-es években még egy ennyire diktatorikus országban sem sikerült keresztülvinni. Az egyszerűsített kínai írást Kínán kívül még Szingapúr használja, Tajvan, Hong Kong és Makaó maradt az eredetinél, amit egyébként minimális változtatásokkal a japánok is használnak.

A tajvani nyelv sokkal közelebb van a népi Kína nagy részén beszélt Mandarinhoz, mint a kantoni; egy tajvani és egy kínai el tudnak beszélgetni egymással, csak bizonyos szavak teljesen máshogy vannak. Például a metrómegálló és a taxi is – ami mandarinul taxi, az itt bérautót jelent. A metrómegállót pedig még az angol nyelvű feliratokon sem metrónak hívják, hanem MRT-nek, és ha mondjuk a központi pályaudvaron bolyong az ember, nem sok hasznát veszi a rengeteg hárombetűs rövidítésnek, mint TRS, HSR, meg M4, M5, M6, amik nem metrók. A nyelvi nehézségekre visszatérve portugál hajósok 1544-ben fedezték fel a szigetet, tőlük származik Tajvan Európában sokáig használatos neve, a Formosa (Ilha formosa, szép sziget). A portugálok világéletükben inkább felfedezni szerettek, a gyarmatbirodalom üzemeltetése olyan szinten hagyta őket hidegen, hogy nem csoda, ha 1622-ben Tajvant is elhappolta a Holland Kelet-Indiai Társaság.

Volt aztán a sziget északi részén spanyol kereskedőbázis, a délin holland, az őslakók pedig hol ezzel fogtak össze, hol azzal, hol a kínaiakkal, és persze órákig lehetne sztorizni Koxinga, a Ming-hű kínai hadvezér érdekes cselekedetein is, aki állítólag azon különbözött össze a fiával, hogy az gyereket csinált a szoptatódajkájának, mármint aki őt szoptatta. Este 11 körül azonban valóban megérkezik a tajvani őrült, aki mindenkinek ad egy pár új zoknit, pontosan ahogy Jesse mesélte. De persze csak azután hiszem el, hogy választottam egy fekete párat.

Szeretném is jelezni: méltatlannak tartom, hogy egy külföldi kocsmában, ha még oly távoli is, nem adhattam elő Trianon munkanéven futó nemzeti sérelmeink rövid, elfogulatlan összefoglalóját, mert persze Jesse megint rámtromfolt: egyszer a XVIII. században a franciák is ráraboltak volna Tajvanra, de csúfos vereséget szenvedtek egy olyan jelentéktelen csatában, ami még a Wikipediába se került be. Ezúton is kérem Jánost, a konzult, oktassa ki XX. századi magyar történelemből, különben sosem kapjuk vissza Erdélyt.

 

(C) Taiwan External Trade Development Council, All Rights Reserved.  Powered by
Organized by the Bureau of Foreign Trade (BOFT), Ministry of Economic Affairs of the Republic of China
Implemented by the Taiwan External Trade Development Council (TAITRA)
H-1056 Budapest, Vaci Utca 81, 1 emelet, Hungary
Tel. : +36 (1) 2664662 | Fax : +36 (1) 2664665 | E-mail : budapest@taitra.org.tw